Remekmű

Olyan vagy nekem, mint egy remekmű.
Egy értékes, drága, felbecsülhetetlen alkotás.
Milliók megnéznek, lencséjükre vesznek. De én, én a szívembe veszlek.
Mások csak a kifeszített vásznad látványát csodálják, de én a belsődet. Az innen nem látható gyönyörödet.
És fáj. Fáj, hogy a bársony kötél, és az üveg páncél mögött vagy. Ahová én nem tudok bejutni. El vagy zárva tőlem. És talán soha se fogok majd bejutni hozzád... De reménykedek.
Majd maszkot húzok az arcomra, és betörök. Tolvaj leszek, kiszabadítalak, és magammal viszlek...
Bár úgyse sikerülne... talán jobb lenne, talán jobb lenne lemondani.
Lemondani a szerelemről, hisz ez hülyeség.
Szerelmesnek lenni egy remekműbe...?!