Bohóc vagyok. Akinek nagy piros orrát, és szomorúra festett arcát mindenki, mindenki lenézi, kineveti. Lenéznek az utcán, lenéznek a postán. Lenéznek a moziban, a boltban.
Fejem búbján nagy, színes, műanyag paróka. Így senki sem vesz komolyan. Nem beszélnek velem. Nem barátkoznak velem. Nem vesznek figyelembe. Nem. Nem, és nem.
Egy bohóc, maradjon bohóc. Sehol sem alkalmaznak. Még a cirkusz szórakoztató műsor számaiban sem. Maximum a szart lapátolhatnám a lovak ketrecében. De akkor én is egy ketrecbe lennék zárva.
Színes, kockás nadrágomban elveszek. Elveszek a nagyvilágban.
Cipőim színe nem egyforma. Sokan is bántanak. Gyaláznak.
Mert más vagyok mint ők. És ez így is van. Más vagyok, de nem rosszabb.
És igen. Lemoshatnám az arcomat. Levehetném a parókám, a cipőm, a nadrágom. Nem kéne bohócnak lennem.
De nem is vagyok bohóc... csak a bőröm színe más. Amit nem tudok lemosni. De nem is akarom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése