Emlék

   Átkozta az egészséges, jól működő érzékszerveit. Fájdalmat okozott neki a füle, a szeme, az orra, a szája…

   Felkelt, mint mindennap. Orrába azonnal beszökött a női parfüm illat. Az illat. Az illat, amit már öt éve jól ismert.

   Emlékszik a virágos melletti kis parfümériára, ahol azon a roppant hideg téli estén, először kezébe vehette azt az illatot. Igaz, akkor, a különösen jól csomagolt zárt parfümös üvegből nem tudott előbukkanni az illat. De érezte, hogy azt kell megvennie. Ki is fizette hát, s futott is a buszmegállóhoz, hisz látta, hogy a jármű pont akkor fordul be a sarkon, és ha el akarja érni, iparkodnia kell…

   Szinte már könnybe borult. Viszont; „egy férfi sose sírjon” emlékeztette, hogy erősnek kell lennie. Kiszökkent a szobából. Át a nappaliba, majd a másik hálóba, majd végigjárta a házat… De mindenhol rosszul érezte magát. Kezével elzárta orr lyukait, de hiába. Szenvedett az illattól.

   Az illattól, amit szerelmének ajándékozott már öt éve, minden karácsonykor. Imádta a nyakába fújni. Imádta szagolgatni bájos kis nyakát. De nincs többé nyak, nincs többé nő. Az illat, ami eddig a boldogság hozója volt, mára csak a szomorúságot hozza. Az illat, ami azóta kísérti a házat. Az illat, ami örökre érződni fog. Bármilyen hosszú időre is nyitja ki az ablakokat…

   Az illat egy emlék, amit nem lehet elfelejteni.

   Minden reggel lefőzött egy adag igen erős kávét, amit a hűtőből vett tejjel, és a kávégép melletti bödön cukrával ízesített. Bögréjét pedig a konyha egyik polcáról szerezte. Mindig amikor kinyitotta a szekrényajtót, meglátta a másik bögrét... amiből egykor szerelme ivott. Ilyenkor fájdalom, és emlék tenger borította el szívét. De még nagyobb fájdalmat érzett, amikor összetörte a bögrét nagy dühében. Akkor átérezte azt, amit felesége elvesztésekkor érzett. A lehető legrosszabbat.
   Sok közös számuk volt. Amikre táncoltak otthon, vagy ismerősöknél. Fülébe csengett a zongora, a trombita, és gitár éneke. A zenék ritmusa. A boldogság, amit akkor vele élt át.
   De ma már minden máshogy van.
   Szőrnyű ez a rák.
   De talán még szörnyűbb, hogy még nem volt ereje kihajítani a holmijait. Vagy csak bezárni az ajtót, és elmenni...
   Nem akarja elveszíteni az emlékeket. Hisz akkor nem lenne múltja. Nem lett volna semmi se.
   Szerette. Szereti. Szeretni fogja...