Így van ez a gyerekkori játékokkal. Nehéz őket elajándékozni. nehéz megszabadulni tőlük. És, hogy miért?! Mert akkor valaminek a vége lesz. Talán annak a jó gyerekkornak, amikor az volt a legnagyobb probléma, hogy valamit nem sikerült felépíteni. Abból a sok legóból, építőkockából és a többi kis apró játékból.
És vicces, hogy most is ezt csináljuk. Valamit megpróbálunk felépíteni, még ha nem is legóból. ÉS igen, nehéz ezektől megszabadulni.
De muszáj. Tovább kell lépni, és haladni kell. Nem szabad megállni.
Viszont, róla a legnehezebb lemondani. Nehéz valakiről lemondani, főleg egy barátról. És miért, hogy miért kell lemondani róla? Mert szeretem. És nehéz azt mondani, hogy szia. S többé nem beszélni vele. Nehéz, nagyon nehéz.
De talán ez az egyetlen választás, mert ő nem érzi azt. És fáj. Fáj így beszélni vele.
De lemondani még fájóbb lenne. Nem akarom, hogy a múlté legyen. Itt akarom tartani a jelenben. Erősen fogom, de tudom, hogy nem tudom a végtelenségik megtartani.
Egyszer lekel róla mondani, és engedni, hogy ő is a múlté legyen.
De ez nem megy.
Most még nem.
A szerelem miatt.
