A barátság olyan, mint a földművelés. Amikor két ember kimegy a termőföldre. Ki, a tanya mellé. És együtt kezdenek valamit. Együtt ültetik, szórják a magokat. Együtt kapálnak, locsolnak. S a végén, közösen aratnak.
Kemény, nehéz munka, de a végeredmény mindenképpen valami jó. Valami szép, és finom termés. Amit közös munkájuknak tudhatnak. És igen, így nem halnak éhen.... Ez a dolog szükségletes.
Persze, vannak akadályok. Amikor kiderül, hogy ez tényleg egy igazi barátság-e. Például amikor a közös krumplisban gyom nő. Amit egyedül nem lehet kitépni. És gyomirtó sincs a kamrában. S ott áll, ott fújja a szél, azt a rosszat. Azt a gonosz gyomot, ami gyorsan terjed. És az egész krumplist, az egész termést ellepheti. Olyankor cselekedni kell, összekel fogni. (Ahogyan a jó barátoknak ezt tenniük kell.) És közösön megfogni, s kitépni. És nem, nem elég csak letörni a gaznak a szárát. Gyökerestől kikel húzni. Az csak úgy ér valamit. Máskülönben visszanő, és értelmetlen az egész.
Néha a terhek is nehezek. Egy gabonás zsákot ketten kell megtartani. Máskülönben nem megy, és a zsák sohasem éri el a célját.
Nehéz, fárasztó, piszkos dolog ez. De megéri. Megéri, látni azt a sok érett gyümölcsöt, zöldséget. Gabonát, és krumplit. Amit az ember valakivel közösen teremtett meg. Egy baráttal, legyőzve azt a sok akadályt.
Ha van ilyen személy, nem kell félni, hogy nem jut étel az asztalra. Emlék a szívbe. És a sok nehézség, a legyőzött akadályok listájára.
Legyen ilyen. És legyen barát, kint a földön. S ne csak az aratási mulatságon. A munkanapokon is. Amikor kissé összekel, hogy piszkolja magát az ember.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése