Bűnt követtem el. Tudom. És ez jól látszik is. Testem mocskos. Sár, föld, és piszok fedi. Bűzölgőm. Így mások a közelembe nem jönnek, de én se akarok így kinézni. A vak is látja mocskomtól bűnömet. Ez így túl feltűnő, ez így észrevehető, valamit tenni kell. Körülnézek. Senki se lát, ez megnyugtat.
Gyorsan a tus alá állok. A csapot megnyitom. A víz a fejemet és vállaimat kopogtatja. Folyik és folyik. Viszi magával azt a sok piszkot, azt a sok mocskot. Samponhoz és tusfürdőhöz nyúlok, hogy biztos legyen a tisztaság. Bekenem velük magamat. Állok még egy kicsit, majd elzárom a csapot. Tükörhöz lépek, tiszta vagyok. Végre.
De akkor a tükörben látom a padlót. Idejövet a piszkos lábam nyomott hagyott a nagy tisztaságban. Megrémülök, felmosóhoz nyúlok. Végig törlöm az utamat. Bejárok mindent, ahol csak megjártam, és bűnt hagytam. Felmosom a piszkomat, a bűnömet. Úgy, hogy mások azt ne lássák.
Végeztem. Fáradalmas munka volt, de vége. Nincs nyoma tetteimnek. Lenyugszom. A felmosót elrakom. Tiszta vagyok. Vagy mégse?! Mintha valamit kihagytam volna...
De akkor rájövök. A bűn jeleket eltüntettem, feltakarítottam. Már a testem nem mocskos. De belül az vagyok. És azt nem tudom feltörölni, ahogyan másokból se tudom kitörölni bűneimet ellenük.
Én emlékezni fogok rájuk örökké, és ők is. Ezt nem lehet egy felmosóval elintézni. És ez fáj. A tudat, hogy nem törölhetem fel...
De akkor mit tegyek?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése